Magántársaságok

Jók? Rosszak? Veszélyesek? Gazdaságosak? Kellenek-e nekünk?

E poszt írásának azért kezdtem neki, mert nagyon sok vegyes véleményt lehet hallani a "piacnyitásról" a tömegközlekedésben. Vannak akik szerint a tüzespokol jön el, van akik szerint hónapokkal ezután a lépés után a mennyország és a hőn áhított nyugati színvonal jön. Érezhető, hogy az igazság nem e két végletben lakik, úgyhogy próbáljuk meg egy kicsit körbejárni a témát és keressük meg a benne rejlő lehetőségeket. Kezdődjön a lecsófőzés frissen, fűszerezve, kóstoljunk bele a témába!

Állam vs. privát szektor, mindenáron küzdelem?

A kérdés főleg a tömegközlekedésben már a reformkor óta él és minden korszakban más-más választ adtak rá a döntéshozók és a tőkések. Mindenesetre érdekesség, hogy a vasútvonalaink vagy elődjeik nagy részét magántársaságok építették ki,mégis a mai napra egy klasszikus értelemben vett magántársaság sem működik a Kelet-Közép európai régióban. Úgy néz ki a meccs eldőlt, de biztos, hogy így van-e? Mindenáron küzdenie kell az államnak a magánvállalatokkal? Mikor lépi át a szerepét az egyik vagy a másik oldal?

Közgazdasági megközelítés

Pénzből élünk. Nem csak mi, az állam, a magán szektor (klasszikusan a munkaadóink) és mindenki akit a közgazdaságtan talán még besorolni sem tudna. Elméletinek tűnhet tehát, hogy közgazdasági szempontból elemezzük a helyzetet, ezért inkább csak próbálom bemutatni az alapelveket és a megvalósítás mintaszerű és a valóságban elszúrt változatait.

Közgazdaságtanban vagy azt mondjuk, hogy nem is kell állam, vagy azt, hogy a piac annyira önző és hülye lenne, hogy ezért inkább van egy államszervezet (no nem azért, hogy ő legyen hülye az összes többi piaci szereplő helyett), akit azért fizetünk, hogy rendet tartson. Tehát látható, hogy az alapoktól nézve előbb vala az ember, aztán annak vala vállalkozása, és mikor már nem tudtak ezekkel rendet tartani lett egy vezetőség ezek felett is, ez lett az állam. Az állam tehát másodlagos, háttérszervezet, akármennyire is szeretnénk túlbecsülni a szerepét. Akkor mégis, hogy is lett a mostani teljesen fordított felállás?

Elvek csatája a pénzért

Szokás mondani, hogy egy államnak az Isten pénze sem lenne elég, ebben lehet valami, de ez nem mindig volt így. Az állam pénzbevételét a mai napig az emberek "önkéntes" adományaiból nyeri (elvileg a törvény csak keretet ad az önkéntességnek). Mielőtt nagyon elfog minket a düh, gondoljunk bele, hogy az állam a pénzünkért igyekezne értünk lenni. Az, hogy ezt hogyan teszi a pénzünkből azt nevezzük gazdaságpolitikának. Az államok nagy része ezért politikai-etikai-gazdaságpolitikai elveket és ötleteket valósítanak meg (a kapitalizmustól a kommunizmusig ki mit szeretne). Kelet-Közép Európa legtöbb államában már jóval a kommunista-szocialista idők előtt létezett gazdasági értelemben vett szocialista jellegű gazdaságpolitika. Ez valósult meg pl. Baross idejében, aki a magánvasutakat államosította a többi közlekedési eszközzel együtt, és még 1900 környékét írjuk! "A személyszállítás nem lehet nyereséges" hangzott el az állami elv és az állam az ugye magánvállaltok által felvállalhatatlan veszteséges személyszállítást nagylelkűen elvette. Az egy másik dolog, hogy vele együtt a többi érték is az állam kezelésébe került, az országatyák pedig azóta is rákaptak a dolog ízére. Persze nem csak közlekedési témában, de most nagyrészt erről szeretnék írni. Hiába volt kapitalizmus, az állam a jótevőből átment stratégába, a hadsereg szállításainak biztosítására vette el a maradékot és mire a jó tőkés észhez kapott már ki volt semmizve saját tulajdonából.

Lejátszott csata?

A küzdelem bizonnyal egyenlőtlenné vált, hiszen az utána következő államosító eszmék arra épültek, hogy ami csak magánérték volt, azt térítés nélkül elvehessék társadalmi igazságtétel néven. Ennek ellenére ami az állam kezébe került általában a köz tulajdona lett, ami magyarra fordítva a senkié, tehát vigyázott rá a törvény betűje, meg az emberek becsülete, amíg több volt a becsületes, mint a vandál és lehetne sorolni...a legnagyobb gond mégsem a külcsíny, hanem a teljesítmény, a belbecs hiánya. A monopólium veszélye a versenyhelyzet hiánya: nem kell a cégnek azért törnie magát, hogy valamit is jól csináljon, mindenhogy fennmarad és a pénzéhez jut. Ez az állami vállalatokra nagyrészt igaz lett és a mai napra súlyosbodott is a helyzet.Az utasok a keresetükhöz képest sokat kell fizessenek elmaradott színvonalú szolgáltatásért, a sokszor udvariasságot nem ismerő kiszolgálásért, valamint a kiszámíthatatlan közlekedésért gondolva itt a késésekre, sztrájkokra, senki által be nem tartott szállítási határidőkre.

A magánvállalatok így bárhol megjelentek, ha felismerték ezeket a szempontokat könnyen legyőzhették az állami sok sebből vérző mamutjait. Eleinte az állam ezekkel nem foglalkozott, mivel a magánvállatok javarészt maszek vállalkozások voltak, így nagyban nem vehették fel a versenyt a kialakult állami renddel, ám az utóbbi években ez jelentősen megváltozott. Ma már csak gazdaságtörténeti emlék a Ganz-Mávag, a Volán-Tefu, a MÁV (mint egyesített cégcsoport), miközben új neveket ismertünk meg. Mivel az állami elvekbe nem fért bele a repülés teljes államosítása, hiszen egy proletárállam hogyan is támogathatná a gazdagok utazási hóborjait, így a MALÉV egy piaci elveken működő cégként üzemel, a belföldi menetrend szerinti repülés állami kezdeményezése, és a repülőgép-beszerzésekhez való állami támogatás jelentette a cég államiságát. A repülés így a szocialista időket túlélve nyitott piacként várta, hogy kihasználják a benne rejlő lehetőségeket.

A repülés privát szektorrá válásán szeretnék a következő részben sok folyamatot bemutatni, amelyen a többi közlekedési ágnak is át kell esnie, valamint, hogy hogyan formálódott az utasok és az állam véleménye, valamint ebből mit ültettek át más közlekedési ágakra. A következő rész címe: Kirepülés az állam szárnyai alól

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.